Scots pine, Waldkiefer, Pin sylvestre

  Elterjedése hatalmas, csak az Atlanti Óceán partvidékéról hiányzik. Európa magasabb hegyein is megtalálható, akár 2000 méter magasságig. Számos ökotípusa alakult ki.

  Míg hazánkban területaránya 9,1 %, addig térségünkben csak 5%, mintegy 7400 hektár területtel.

  Az évszázados termesztés és szaporítóanyag-behozatal miatt a hazai erdeifenyvesek közismerten heterogének. A Délnyugat-Magyarországon elterjedt populációk (Vas, Zala, Somogy ) fatermőképessége jó, jellegzetesen sűrű koronával, görbülésre hajlamos törzzsel. Térségünkben, a mostohább termőhely miatt koronája lazább, hajtásain ritkán marad meg 3 tűlevél-évjárat. 

  Felül papírszerűen foszló vörösbarna törzséről egyes tájakon őt hívták vörösfenyőnek.

  Fényigényes, pionír fafaj. Termőhely iránt rendkívül igénytelen.

A korábban az erdőtelepítések egyik kiemelt fafaja volt. 1960 óta országosan területe közel háromszorosára nőtt. A szélsőséges termőhelyre ültetett erdeifenyveseink jó része beteg, fája értéktelen. A jó termőhelyre ültetett állományok nagy fahozamot adnak, de ott értékesebb fenyőféléket (lucfenyő, vörösfenyő) érdemesebb telepíteni.

 

A hazai botanikai és erdőművelési irodalom szerint (Majer Antal 1984) a fenyőfői előfordulás őshonos, Majer ezt a “pinea típusú” erdeifenyőt a var. pannonica (Schott) Pk. legkeletibb ökotípusának tartja. Törzsalakja nem annyira kedvezőtlen, mint azt a fenyőfői “rettenetes fenyők” fenotípusa alapján gondolni lehetne.
Őshonos területén minerális talajon jól újul. A legtöbb erdeifenyvesünkben rudaskorban megjelennek a lombos fajok, ezek részben védik a talajt az elgyomosodástól, részben a következő generáció állományát jelentik..
A legnagyobb méretű állományai is Fenyőfő, Bakonybél, Porva községhatárban vannak, de a Bakony legmagasabb pontja a Kőrishegy környékén.